AZ EURORISK KFT. KÖZZÉTÉTELE A FENNTARTHATÓSÁG SZEMPONTJÁBÓL KÁROS HATÁSOK FIGYELEMBEVÉTELÉRE VONATKOZÓAN
Az éghajlatváltozás kockázatainak és káros hatásainak csökkenetésére előirányzott célkitűzésekre vonatkozóan az ENSZ Közgyűlése 2015-ben fenntartható fejlődési menetrendet fogadott el, és 2016-ban hatályba lépett az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részét jelentő ún. Párizsi Megállapodás.
 
A fenti célkitűzésekre a pénzügyi szolgáltatások piacán zajló tevékenységek során is figyelemmel kell lenni, ezért az Európai Parlament és a Tanács megalkotta az (EU) 2019/2088 számú rendeletét a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről (a továbbiakban: Rendelet).
 
A jelen közzétételben több alkalommal is megjelenő „fenntarthatósági kockázatnak” a Rendelet alapján az olyan környezeti, társadalmi vagy irányítási eseményt vagy körülményt kell tekinteni, melynek bekövetkezése, illetve fennállása tényleges vagy potenciális, lényeges negatív hatást gyakorolhat a befektetés értékére.
 
A fenntarthatóság szempontjából káros hatásokra vonatkozóan az Eurorisk Kft. jelen közzététele a biztosítási alapú befektetési terméknek minősülő, valamint befektetési jellegű nyugdíjbiztosításnak minősülő biztosítási termékek (a továbbiakban együtt: Befektetési biztosítások) értékesítésére vonatkozik.
 
Az Eurorisk Kft. a Rendelet alapján az alábbi nyilatkozatokat teszi közzé.
 
1.      A fenntarthatósági kockázatok beépülése az Eurorisk Kft. Befektetési biztosítások értékesítésére vonatkozó tevékenységébe
 
Az Eurorisk Kft. elkötelezett a bolygónk védelme, az éghajlatváltozás, illetve egyéb káros környezeti hatások csökkentése mellett, e törekvéseket működése során igyekszik a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni. A Rendeletben megfogalmazott elvárások kapcsán azonban fontos leszögezni, hogy biztosításértékesítőként (a Rendelet fogalomrendszere szerint: pénzügyi tanácsadóként) a Befektetési biztosításokat létrehozó biztosítók (a továbbiakban: Termék előállítója, illetve Termékek előállítói) által a részére biztosított információkra tud csak hagyatkozni. Különösképpen igaz ez az ún. unit-linked típusú biztosításokra, ahol a termékek mögötti befektetési portfóliókról önállóan nem tud fenntarthatósággal kapcsolatos, megalapozott ismeretekhez jutni.
 
A fentiek alapján az Eurorisk Kft. minden esetben az értékesítési tevékenysége részévé teszi, ha a Termék előállítója az érintett Befektetési biztosításhoz kapcsolódóan fenntarthatósági információt (a továbbiakban: Fenntarthatósági információ) is elérhetővé tesz. Ilyen esetben az érintett biztosításértékesítő a Fenntarthatósági információt tartalmazó dokumentumot is átadja az ügyfél részére, illetve fel is hívja az ügyfél figyelmét erre a szempontra.
 
2.      A befektetési döntések fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatásainak figyelembe vétele
 
Az Eurorisk Kft. e kérdés kapcsán is arra kíván utalni, hogy Fenntarthatósági információhoz gyakorlatilag csak a Termékek előállítóitól tud jutni. Jelenleg az is jól látható, hogy a Termékek előállítói körében sincs egységes álláspont, az általuk e tárgyban eddig megismerhető közzétételekben egymástól akár gyökeresen eltérő álláspontokkal lehet találkozni. Azt is hozzá kell tenni ehhez, hogy jelenleg még nem állnak rendelkezésre azok a nemzetközi, uniós vagy tagállami standardok, iránymutatások sem, melyek a jogalkalmazás jelentős bizonytalanságainak feloldásában segíthetnének.
A fentiekre figyelemmel az Eurorisk Kft. a jelen közzététel kibocsátásának hatálya alatt nem veszi figyelembe a befektetési döntések fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatásait, kifejezi azonban szándékát ezek figyelembe vételére, amennyiben a tőle elvárható gondosság mellett megszerezhető információk lehetővé teszik azt, hogy a Befektetési biztosítások értékesítése során már kellően megalapozott ismeretekkel rendelkezzen ehhez. Ennek érdekében az Eurorisk Kft. folyamatosan figyelemmel kiséri a kapcsolódó piaci gyakorlatot, valamint a hatóságok jövőben várható iránymutatásait. Az Eurorisk Kft.  legalább évente felülvizsgálja, hogy megteremtődött-e számára annak a lehetősége, hogy a befektetési döntések fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatásait figyelembe vegye a Befektetési biztosítások értékesítése során.
 
A fenti döntés nem befolyásolja az 1. pontban írtakat, tehát a Termékek előállítóitól megkapott Fenntarthatósági információkat az Eurorisk Kft. a tanácsadás részévé teszi, ezt meghaladóan azonban nem szűkíti, illetve egyéb módon sem végez válogatást az általa értékesített Befektetési biztosítások portfóliójában.
 
3.      A fenntarthatósági kockázatok integrálása az Eurorisk Kft. javadalmazási politikájába
 
A hatályos jogszabályok (így különösen a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény, valamint az (EU) 2016/97 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a biztosítási alapú befektetési termékek értékesítésére vonatkozó tájékoztatási követelmények és üzletviteli szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2017/2359 rendelet) a Befektetési biztosítások értékesítői számára számos szigorú szabályt rögzítenek annak biztosítása érdekében, hogy az ügyfél minden esetben az igényeinek és szükségleteinek legmegfelelőbb terméket választhassa. E szabályok érvényesülését az Eurorisk Kft. következetesen elvárja biztosításértékesítőitől, a szolgáltatás minőségi szempontjai a javadalmazási politikájában is jelen vannak.
 
A Rendelet hatályba lépésével a fent írt elvárások rendszerébe beépül az a követelmény is, hogy amennyiben az adott Befektetési biztosításhoz rendelkezésre áll Fenntarthatósági információ, akkor azt a biztosításértékesítő adja át az ügyfélnek, szükség szerint szóbeli kifejtéssel is támogatva e szempontok érvényesülését. Ezt meghaladóan azonban – a gyakorlat kialakulatlansága, az ebből fakadó, az 1. és 2. pontokban kifejtett jogalkalmazási bizonytalanságok miatt – az Eurorisk Kft. jelenleg nem integrálja önálló szempontként javadalmazási politikájába a fenntarthatósági kockázatokat. E döntést támasztja alá az is, hogy a fenntarthatósági kockázatok közvetlen beépítése akár összeférhetetlenségi kockázathoz is vezethet, ha a biztosításértékesítő ezt a szempontot – annak javadalmazása miatt – előtérbe helyezi mindazon egyéb szempontokhoz képest, melyet kötelezően figyelembe kell vennie annak érdeklében, hogy az ügyfél a számára legmegfelelőbb termékhez jusson.
 
Az Eurorisk Kft.  a fentebb írtakkal összhangban e kérdésben is figyelemmel fogja kísérni a remélhetőleg egységesedő piaci gyakorlatot, elérhető útmutatásokat, és mérlegelni fogja, hogy ezek alapján változtathat-e javadalmazási politikáján egyéb törvényi kötelezettségeit sem veszélyeztető módon.
 
A jelen közzététel 2021. március hó 10. napjától hatályos.


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2021.06.15
PoweredBy: SK Trend Kft